Oldalak

2012. január 6., péntek

Így jártak

A recept adott volt: végy öt fiatalt, tedd őket New York szívébe, fő helyszínként adj meg egy lakást és egy bárt, majd írj sok-sok poént. A Jóbarátok készítőinek ez egyszer már bejött, az Így jártam anyátokkal című tévésorozat pedig azt bizonyítja, hogy a recept működik.

A sorozatban öt, közel harmincéves fiatal humoros mindennapjait kísérhetjük figyelemmel, a Jóbarátokkal ellentétben viszont itt akad egy szereplő, aki nagyobb hangsúlyt kap a többieknél. Ted Mosby 2030-ban meséli gyerekei nek, hogy miként ismerkedett meg anyjukkal. Vagyis majdnem azt, a sorozat ugyanis azelőtt játszódik, hogy megismerte volna. Az idáig vezető viszontagságos, de legfőképpen mulatságos és komikus útról szól a széria.

Ted Mosby kezdetben legjobb barátjával, Marshall Eriksennel és annak menyasszonyával, Lillyvel él együtt New York szívében. Egy napon, miközben Ted a nagy ő-re vadászik, megismerkedik a kanadai tévébemondóval és tinisztárral, Robinnal, aki innentől a csapat részévé válik. A baráti körhöz tartozik még a talán legszórakoztatóbb karakter, a mindig elegáns örök agglegény, Barney Stinson. Így alkot egy egészet a szórakoztató ötös, akiket bár nem túl neves, de mindenképpen tehetséges színészek alakítanak.

Ted Mosbyt Josh Radnor játszsza. Az amerikai színésznek máig ez a legnagyobb szerepe és tegyük hozzá, sikere is. Josh kezdetben a Welcome to New York című sorozatban, a Már megint egy dilis amcsi filmben és az Esküdt ellenségekben kapott csak kisebb jeleneteket, később azonban már játszott a Vészhelyzetben, a Sírhant Művekben és az Amynek ítélve című sorozatban is.

A teljes írást itt találod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése