Oldalak

2012. február 21., kedd

MÜSZI - Közösségi alkotótér

Egy fiatal művészekből álló csapat a legfrissebb európai trendeket követve komplex kulturális és civil közösségi teret, Művelődési Szintet tervez kialakítani a Blaha Lujza téri Corvin Áruház évek óta kihasználatlanul álló harmadik emeletén. A MŰSZI egyidejűleg ad majd helyet közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, valamint zárt ajtók mögött folyó műhelymunkának. Mindezt az állami forrásoktól független módon szeretnék megvalósítani.

2012. február 20., hétfő

A legszebb dolog

Rémi Bezançon
Rémi Bezançon, francia rendező nevével a hazai közönség 2010 tavaszán találkozhatott először, előző filmje, a Hátralévő életed első napja (2008) ugyanis elsöprő sikert aratott a Titanic Filmfesztiválon. Legújabb filmje A legszebb dolog egy olyan őszinte, tabuk nélküli, mégis messzemenőkig bájos alkotás, melyben minden néző rálelhet saját maga tanulságára.

Barbara (Louise Bourgoin) és Nicolas (Pio Marmai) egy csendes téli estén találkoznak először a fiú munkahelyén, egy párizsi videotékában. Kapcsolatuk nagyon hamar szárba szökken, megfékezhetetlen szerelmük pedig összeköltözésük után rövid idővel meghozza gyümölcsét. A legszebb dolgot egy pár életében.

A kilenc hónap alatt Nicolas új munkát keres, babaszobát fest, és gyerekbútorokat szerel, míg Barbara minden erejével készül az anyaságra és régi álmához hűen elkezdi írni élete első könyvét.

Gyermekük megérkezése után mindkettejükben komoly kérdések vetődnek fel: gyereknevelés közben vajon lehet-e ugyanolyan hévvel folytatni egy kapcsolatot? Vajon várják-e még barátaik a fiatalt párt a péntek esti buliban? Lehet-e még álmokat kergetni úgy, hogy közben a gyermeket kell nevelni? Vagy egy egészen új életet kell kezdeni?

A filmet március 8-ától vetítik a hazai mozik.

2012. február 14., kedd

A szamurájszív verése

Egy Nara melletti kis fesztivállal kezdődött 1993-ban. Négy fiatal vadaiko dobok pergésével ejtette eksztázisba a közönséget. Hatalmas sikert arattak, holott a csapatnak ekkor még neve sem volt, nemhogy múltja. 




Amikor a bemutatkozó show után arról faggatták a társulat alapítóját, Masa Ogavát, mi az együttes neve, csak egy szó jutott eszébe: Yamato. A csapat tagjai ezt először közhelyesnek gondolták annak ellenére, hogy egy ősi japán tartományt és egy híres második világháborús csatahajót is így hívtak (sőt egyes írások szerint ez volt Japán ősi neve). Kis idő múltán azonban nemhogy megszokták, de azonosultak is vele a dobosok.

Megalakulása után egy évvel a társulat Kínában turnézott, négy fellépését húszezren látták. A siker nagy lökést adott a csapatnak, és más ázsiai országokba, például Dél-Koreába és Szingapúrba is ellátogatott, 1997-től már a kontinensről is kimerészkedett. Elsőként Dél-Amerikát vette célba az együttes, majd fellépett a világ egyik legnagyobb kulturális rendezvényén, az edinburghi Fringe Fesztiválon. Huszonhárom telt házas előadást adott, sőt megkapta a Spirit of Fringe díjat. A Yamato nem véletlenül tekint úgy ezekre a koncertekre, mint azokra a bizonyos világot jelentő deszkákra. Hamar híre megy ugyanis, ha valaki sikert arat a skóciai Fringe Fesztiválon.

A csapat népszerűségének kulcsa, hogy tagjai profi vadaiko- vagy taikodobosok. Hangszereik állatbőrből és olyan fából készülnek, amelynek kora elérheti a négyszáz évet is. Dobolásuk üteme olyan, mint a szívverés: az élet középpontja, az erő forrása.

A vadaiko eredeti jelentése: japán dob, vagyis a szó eredetileg egy bizonyos, Japánban használt ütőhangszer típusra vonatkozik. Az 1900-as évek közepe óta azonban a taiko kifejezés már egy zenei stílust jelöl, mégpedig a japán dobokon csoportosan játszott dobstílust, amelyet az ötvenes években Ogucsi Daihacsi fejlesztett ki, nagyjából a ma ismert formájában. A taiko mint csoportos dobstílus tehát viszonylag fiatal művészeti ág, noha előzményei a japán zenében több száz éves múltra tekintenek vissza.

Teljes cikk a NOL-on.

2012. február 12., vasárnap

Mindig visszajönnek...

"Hosszú évek tapasztalata megtanított arra, hogy kutyák, sólymok és nők mindig visszajönnek, ha az ember ott marad, ahol volt, és vár." Tracy Chevalier

Láb(b)log

2012. február 11., szombat

Megmarad a Helikon jelenlegi profilja

Megtartja a Libri Kiadó az év elején érdekeltségébe került Helikon jelenlegi profilját, tavasszal pedig új gyerekkönyvkiadót is indít Kolibri néven - mondta Halmos Ádám, a Libri Kiadó igazgatója, aki a Helikon vezetését is átvette.

Felidézte, hogy a Libri részesedést vásárolt a Helikon Kiadóban, de a cég egy része a korábbi tulajdonosoké maradt. "A változás leglényegesebb eleme, hogy összevonjuk azokat a tevékenységeket, amelyek nem kiadóspecifikusak, így a kereskedelmet, a pénzügyet, a logisztikát, a marketingtevékenységet" - magyarázta Halmos Ádám, hozzátéve, hogy nemsokára a Helikon átköltözik a Libri Kiadó Nyugati téri irodáiba.
   
Az igazgató kiemelte: megtartják a Helikon önálló szakmai irányítását, a feladatra Péczely Dórát, a Líra-csoporthoz tartozó Magvető Kiadó nemrég leköszönt főszerkesztőjét kérték fel. "A feladata az lesz, hogy újra arcot adjon a kiadónak, hogy továbbvigye azt az értékrendet, amit az olvasók megszokhattak" - mutatott rá Halmos Ádám. Mint hangsúlyozta, nem terveznek profilváltást, a konzervatív értékek mentén fejlesztik a céget, valamint továbbra is a szépirodalom, a társadalomtudományok, a politikatudomány lesz a meghatározó a kiadványok tematikájában.

A teljes hír az Olvasóblogon.

2012. február 10., péntek

Torchwood

A Torchwood az angol Doctor Who (Ki vagy, Doki?) kultikus sci-fi sorozat spin-offja, vagyis mellékága. Az anyasorozatban megismert és halhatatlanná tett Jack Harkness kapitány (korábban időügynök) egy olyan csapatot vezet, amelynek feladata, hogy megvédje a Földet az idegenek fenyegetésétől, hogy hasznosítsa technológiájukat, és hogy olyan bűnügyeket oldjon meg, amelyek földönkívüli tevékenységhez köthetők. A történet nagyrészt Walesben játszódik, a sztori szerint van egy Cardffion áthúzódó tér-idő repedés, amely sok kellemetlenséget tud okozni.

A brit kultikus figura, a Doktor – aki egy kék rendőrségi telefonfülke segítségével térben és időben is tud utazni – egy napon skót földre téved. 1879-et írunk, Viktória királynő éppen látogatást tesz egy Torchwood House nevű kastélyban, ahol különös események történnek: a Doktornak egy vérfarkasra hajazó földönkívülitől kell megvédenie az uralkodót.

Viktória királynő sértetlenül megússza a kalandot, amiért egyrészt hálás a Doktornak, másrészt viszont rémült is, hiszen olyan dolgok történtek körülötte, amelyeket nem ért. Ennek a kettősségnek lesz az az eredménye, hogy először kitünteti, később viszont száműzi Nagy-Britanniából az időutazót. A már említett kastély nevét felhasználva megalapítja továbbá a Torchwood intézetet azzal a céllal, hogy az „kutasson és harcoljon a Britanniát fenyegető, minden képzeletet felülmúló veszélyek ellen, és hogy figyelje a Doktor visszatértét”.

Az írás a NOL-on.

2012. január 30., hétfő

Matolcsy és a libidó

Mit érdemelne az az ember, aki szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy ma Magyarországon nagyon jól meg lehet élni 47000 forintból? Azt az udvariasan tálalt megjegyzést mindenképp, hogy próbáljon meg csak egy hónapig is ennyi pénzből gazdálkodni. Nem véletlenül terjedt futótűzként az interneten (még jóval a nemzetgazdasági miniszter kijelentése előtt) az a vicc, hogy az mostani minimálbérből – amely ugye 93000 forint, vagyis majdnem a duplája a Matolcsy által emlegetett összegnek – még a híres túlélő, Bear Grylls is éhen halna.

Hallgatva a miniszter és persze Szijjártó Péter megnyilvánulásait a költségvetési bizottság ülésén, bátran kijelenthető: ezek a politikusok vagy másik országról beszélnek, vagy másik országban élnek. Vagy egyszerűen csak szívbaj nélkül mernek kijelenteni olyan dolgokat, amelyek nyilvánvalóan nem igazak, mondván, úgyse vonja senki felelősségre őket. Az esti Híradó előtt Böröcz meg majd végigüvölti az MTVA folyosóját, hogy a bizottsági ülésen részt vevő Szekeres Imre nem hogy nem szólalhat meg az ő tévéjében, de nem is látszódhat, ha kell, zacskót húznak a fejére. Köremailen kiadja az utasítást: kezeljék kiemelten Szijjártó azon sommázását, miszerint a kormány sikeres, a gazdaságpolitika sikeres, a nemzetgazdasági miniszter sikeres. Sokszor lehet még ismételgetni ezt a mondatot, de attól persze még nem lesz igaz.

Mint ahogy az is teljesen valótlan (és képtelen) állítás, hogy az egykulcsos adó bevezetésének hála, nőtt a születésszám. Tekintsünk is el attól az elsőre morbidnak ható kijelentéstől, hogy "az egykulcsos adó megmozgatta a magyar családok fantáziáját, és feltüzelte gyerekvállalási kedvét" (Matolcsy láttán és az egykulcsos adónak hála határozottan az egekbe szökik mindenkinél a libidó), és koncentráljunk a számokra: a KSH honlapján található gyorstájékoztatás szerint 2011-ben körülbelül 3 százalékkal volt alacsonyabb a születésszám, mint 2010-ben, és ezzel valószínűleg negatív rekordot állított fel.

A kormány tudathasadásos állapotát pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy míg novemberben az IMF ellen hangoltuk a politikánkat, addig most családtagok lévén (mivel részvényesei vagyunk a valutaalapnak) a velük való tárgyalás olyan, mintha magunkkal beszélnénk. A helyzet kissé skizofrén, s gyakorlatilag olyannyira védhetetlen, hogy már akkor sem lehetne hinni Matolcsynak, ha Orbán Viktor jobb keze helyett inkább Lionel Messi bal lába lenne.


A cikk a NOL-on.

2012. január 25., szerda

Orbán kuruckodása és "a demokrácia szíve"

Pár jó tanáccsal meg lehetne könnyíteni a miniszterelnök dolgát, hogy a Martin Schulznak tett ígéretéhez híven valóban az Európa-párti vonalon maradjon. Lehetne neki javasolni például, hogy ne az Európai Uniót vádolja, ha az Európai Parlamentben kritizálják politikáját. Megfontolandó lenne továbbá, hogy a kormánypárti politikusok ne úgy utaljanak Európára, mint valami szükséges rosszra – bár kétségtelen, vannak gondok térségben. És ami a legfontosabb: nem az utolsó utáni pillanatban kellene észbe kapni, amikor már majdnem veszve van minden, de a kormány hitelessége minimumon.

Mert hát mennyivel bölcsebb lett volna, ha a miniszterelnök időben közli: befejeztük a "kuruckodást", szükség van az EU-ra és az IMF-re, méghozzá gyorsan. Ezzel kellett volna teleharsogni a médiát s nem azt sugallni folyton fölényeskedve, hogy az a bizonyos hárombetűs szervezet pénzt akar adni, de nekünk az miért is kéne, hiszen megállunk a saját lábunkon is. Derekasan, egyenes gerinccel kellett volna a kamerákba mondani: teljesítjük az EU elvárásait, cserébe megkapjuk a hitelt és nem mellékesen részesülünk támogatásukból is. (Ez utóbbiról mostanában szeretünk megfeledkezni.)

Ha minden csatornából ez szólt volna, talán a Békemeneten szervezői sem választják azt vezérjelszónak, hogy "Nem leszünk gyarmat". Sőt, az egész demonstráció okafogyottá vált volna (persze nem, hiszen a Békemenet inkább szólt a kormányfő személyi kultuszának megerősítéséről, mint bármi másról), ha Orbán Viktor korábban már megüti azt a békülékeny hangnemet, amit csak legutóbbi brüsszeli útján tett meg. Így azonban egész Európa (a mostmár igencsak szerethető Európa) láthatta, hogy mit üzennek a demonstrálók, Orbán szimpatizánsai.

A teljes írás a NOL-on.

2012. január 23., hétfő

Gantner Ádám új regényen dolgozik

Gantner Ádám a negyedik könyvében, A Sikszében az internetes társkereséstől való ön- és közveszélyes függőségétől megszabadulni indul Izraelbe. A Szentföldön azonban nyugalom helyett élete legnagyobb kísértése várja egy ellenállhatatlanul szép dél-afrikai zsidó lány személyében, megtetézve egy szintén elragadó, ám keresztyén és bizony alkalmanként antiszemita elveket valló felvidéki magyar hölgy iránti vonzalomban. Közben bepillantást nyerhetünk a külföldi önkéntesek és a kibucnyikok mindennapjaiba, kötelező konyhai munkáktól egészen egy felejthetetlen maszadai kirándulásig.

Hősünk gyötrő dilemmája, és valós identitáskeresése végigkíséri útját Kibuc Baramtól, beköszönve Jeruzsálembe, megpihenve Tel-Avivba, majd kíváncsiságtól és szerelemtől vezérelve Palesztinába veszi az irányt, miközben olyan kérdéseket vet fel, mint az igazi identitás és hovatartozás, a holokauszttal terhelt, vegyes családi múlt feldolgozása, a hazai, antiszemitizmus, illetve a pesti zsidóság „megértése”, feldolgozása és azokkal való együttélése.

A merész, sokakat érintő és érdeklő problémákat lefegyverző őszinteséggel tárgyaló fordulatos regény – más-más okokból – egyformán fontos mondanivalót tartogat zsidóknak, nem zsidóknak, és fél zsidóknak egyaránt.

A regény várhatóan idén ősszel jelenik meg.

2012. január 22., vasárnap

A békemenet elérte célját

Biztosan a szombati békemenet volt a rendszerváltás óta az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb tüntetés. Biztosan jó oka volt az összes résztvevőnek arra, hogy kiálljon Orbán Viktor mellett. Biztosan bárki tudna ezer érvet felhozni amellett, hogy mennyivel jobb és könnyebb az élet Magyarországon, mióta Orbán a kormányos.

Ennek a kormánynak biztosan semmi felelőssége nincs abban, hogy történelmi mélypontra jutott a forint, vagy hogy majd' 450 forintba kerül egy liter benzin. Természetesen most válság van, 2008-ban biztosan nem volt. Az is magától értetődő, hogy Orbán csak a szenvedő fél. Az előtte regnáló kormányok tehetnek mindenről. Orbán csak megpróbálja rendbehozni azt, amit tönkretettek az "elmúltnyócévben". Ami már kilenc és fél.

Ezt Európának is tudnia kell. Tudnia kell, hogyha így folytatja, seperc alatt Magyarország nélkül kell kezelnie ezt a válságot, aminek, mint tudjuk, beláthatatlan következményei lennének a nyugati társadalmakra nézve. És persze mi nem hagyjuk magunkat, főleg nem akkor, amikor európai liberálisok és szociáldemokraták kritizálják a magyar miniszterelnököt.

A teljes cikk a NOL-on.

Megjöttek a nőkért

Rátgéber az együttes tiszteletbeli tagja, már az első albumon hallható Fishing on Orfű című dal is az ő nevéhez köthető, ahogy az új korong címadó dalában is közreműködik. Mint mondja, ő a pénzért és a dicsőségért csinálja, Lovasiék azonban nem olyanok. Ők a nőkért...

Pécs belvárosában még október elején dühös férfiak csapata a nőkért tüntetett. A demonstrálókat pár közismert zenész, úgymint Lovasi András, Leskovics Gábor, Mihalik Ábel és Ózdi Rezső vezette.

A Kiscsillag zenekar tagjai ezzel a megmozdulással – merthogy valójában egy jól kitalált reklámkampányról beszélünk – harangozták be új nagylemezüket, amely a Megjöttünk a nőkért címet kapta.

Az albumon tizenhárom dal található, ebből tizenkettő vadonatúj szerzemény, míg a Sirály már tavaly megjelent kislemezen.

Előzetesnek az Olajoshordót futtatta meg a zenekar, amely egy gyermekeket segítő, karitatív program keretében íródott, s amelyből videoklip is lett.

A teljes cikk ITT megtalálható.

Akik mindenbe belelátják a grépfrútot

Általában egy új élettel kezdődik. Egy költözéssel, egy lakásfelújítással. Azzal, hogy elfogy a pénz, a régi, ütött-kopott bútoraink viszont ránk maradnak.

A gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen helyzetekben kreatívvá válik az is, akinek korábban semmi köze nem volt a lakberendezéshez, az enteriőrdizájnhoz. Aztán amit alkotott, közzé is teszi. Blogot indít.

Vannak sikeres honlapok, amelyek bemutatják a belsőépítészek és a térrendezők legextrémebb álmait. S vannak bloggerek, akik megmutatják, hogy ezt ők hogyan is valósítják meg. A talán legismertebb hazai blogger a témában Szentgyörgyi Kata. A korábbi élsportoló, az ötezer méteres síkfutás ötszörös korosztályos Európa-bajnoka jelenleg a Kicsi Ház dekor-design blog szerzője. Az enteriőrdizájn akkor kezdte foglalkoztatni, amikor tavaly májusban egy „lerobbant” kertes házba költözött. Csekély pénzzel vágott bele a felújításba, és nem igazán talált inspiráló világhálós naplót. Ezért maga kezdte el lejegyezni ötleteit, azok kivitelezését. Így született meg a Kicsi Ház blog.

Mivel határozott elképzelései voltak a lakberendezésről, rájött arra, maga is meg tudja teremteni azt a színvonalat és egyediséget, amit a legtöbben csak úgy gondolnak megvalósítani, hogy bevásárolnak a mostanság divatos áruházakban. Ennek szellemében a gyerekszobát már saját kezűleg csinálta, a végeredmény láttán pedig a legtöbben a fejükhöz kaptak: a bútorok ugyanis minden második magyar háztartásban megtalálhatóak, csak keveseknek jut eszébe csinosítani, átalakítani azokat.

További részletek ITT.

2012. január 6., péntek

Így jártak

A recept adott volt: végy öt fiatalt, tedd őket New York szívébe, fő helyszínként adj meg egy lakást és egy bárt, majd írj sok-sok poént. A Jóbarátok készítőinek ez egyszer már bejött, az Így jártam anyátokkal című tévésorozat pedig azt bizonyítja, hogy a recept működik.

A sorozatban öt, közel harmincéves fiatal humoros mindennapjait kísérhetjük figyelemmel, a Jóbarátokkal ellentétben viszont itt akad egy szereplő, aki nagyobb hangsúlyt kap a többieknél. Ted Mosby 2030-ban meséli gyerekei nek, hogy miként ismerkedett meg anyjukkal. Vagyis majdnem azt, a sorozat ugyanis azelőtt játszódik, hogy megismerte volna. Az idáig vezető viszontagságos, de legfőképpen mulatságos és komikus útról szól a széria.

Ted Mosby kezdetben legjobb barátjával, Marshall Eriksennel és annak menyasszonyával, Lillyvel él együtt New York szívében. Egy napon, miközben Ted a nagy ő-re vadászik, megismerkedik a kanadai tévébemondóval és tinisztárral, Robinnal, aki innentől a csapat részévé válik. A baráti körhöz tartozik még a talán legszórakoztatóbb karakter, a mindig elegáns örök agglegény, Barney Stinson. Így alkot egy egészet a szórakoztató ötös, akiket bár nem túl neves, de mindenképpen tehetséges színészek alakítanak.

Ted Mosbyt Josh Radnor játszsza. Az amerikai színésznek máig ez a legnagyobb szerepe és tegyük hozzá, sikere is. Josh kezdetben a Welcome to New York című sorozatban, a Már megint egy dilis amcsi filmben és az Esküdt ellenségekben kapott csak kisebb jeleneteket, később azonban már játszott a Vészhelyzetben, a Sírhant Művekben és az Amynek ítélve című sorozatban is.

A teljes írást itt találod.

2011. december 24., szombat

A jövő irodájában

A digitális eszközök sokfélesége és robbanásszerű térhódítása mára új kihívások elé állítja az olyan területeket is, mint a nyomtatás. Mára bebizonyosodott, hogy bár ezekkel az eszközökkel rengeteg papírt és nyomtatási feladatot meg lehet spórolni, maguk a gépek nem váltják ki a nyomatokat. Sőt!

Mivel a táblagépeket, az okostelefonokat, a laptopokat és a többi eszközt nemcsak szórakozásra, hanem munkára is használjuk, vállalati alkalmazásokat futtatva rajtuk dokumentumokat állítunk elő – ezért a felhasználók igénye, hogy mobilkészülékeikkel is nyomtathassanak. Emellett persze felmerült az igény az új generációs dokumentumkezelési megoldások iránt is.

E területen egy Lyontól nem messze fekvő francia városban, csendben tervezik a jövőt. Grenoble a Xerox európai központja, ahol a kutatók egy valódi kastélyban tesztelik azokat a technológiákat, melyek hamarosan a hétköznapok részei lesznek. A Népszabadság beleshetett a kulisszák mögé. Látványos fejlesztéseik egyike az intelligens dokumentumkezelő. Képzeljük el, hogy az íróasztalunk egyben egy hatalmas érintőképernyős rendszer, amely 150-szer nagyobb egy okostelefonnál, és amelyen kényelmes lehet a csoportmunka.

A hangsúly ezúttal nem az érintőképernyő nagyságán van, a valódi innováció ugyanis maga a szoftver. A rendszer több ezer, sőt akár több millió dokumentumot képes „intelligensen” kezelni, kategorizálni. Gyógyszeripar, egészségügy, pénzügy és a közigazgatás – azok a területek, melyek igénylik a hasonló megoldásokat. A rendszer grafikus felülete képes azon funkciókra, melyeket a ma divatos táblagépeken már megismertünk. A dokumentumokat kicsinyíthetjük, nagyíthatjuk, mozgathatjuk, könyvjelzőzhetjük, megjelölhetjük, kulcsszavakat adhatunk hozzájuk.

A teljes cikk ITT.

2011. november 18., péntek

Megint egy Holmes

Vajon hogy nyomozna minden idők legzseniálisabb detektívje a XXI. században? Van-e létjogosultsága a Sir Arthur Conan Doyle által teremtett karakternek abban a világban, ahol minden bűnesetnél tankönyvszerűen járnak el a filmbéli nyomozók a tudományt és a modern technikát híva segítségül?

A vadonatúj Holmes-feldolgozás minden olyan motívumot megtartott, amelyetmár ismertünk Doyle regényeiből és novelláiból, a különbség annyi, hogy ezeket mind átültették a XXI. századba. Az angliai dohányzásellenes rendelkezések miatt Sherlock Holmes például nem pipázik, helyette viszont előszeretettel ragaszt nikotintapaszokat – általában többet egyszerre – a karjára. Dr. Watson nem naplót, hanem blogot vezet kalandjaikról, Holmesnak pedig olyan honlapja van, amelyen a dedukcióról (megfigyelés, következtetés) mint tudományról ír. Jó szokását, hogy gondolkodás közben hegedül, vagy biológiai, kémiai és fizikai kísérleteket végez otthon, az új sorozatban is megtartotta. Nyomozását laptopja és okostelefonja segíti, minden olyan technikai vívmányt használ, amely elvárható egy detektívtől a 2010-es évek elején.

Az új Sherlock remekül ötvözi A mentalista és a Dr. House legjobb pillanatait. Ahogymindenki kedvenc, mogorva dokija, úgy Sherlock Holmes is mizantróp jellem. Mindketten a munkájuknak élnek, csak a rejtélyek megoldása fontos nekik. Nem éppen hétköznapi figurák, általábanmagányosak. Tesznek is róla, hogy azok maradjanak. A legtöbb embert pedig ostobának tartják, és ezt ráadásul szeretik is az érintettek orra alá dörgölni. Csak egy embert engednek magukhoz közel. Azt, aki csodálja zsenialitásukat és különcségüket. Az új sorozatban dr. Watsont az a Martin Freeman alakítja, aki Arthur Dent megformálója volt a Galaxis útikalauz stopposoknak című filmben. A színész játszott még a brit A hivatal (The Office) című sorozatban, az Igazából szerelemben, és nem utolsósorban ő alakítja Zsákos Bilbót a 2012-ben megjelenő A hobbit című moziban.

A Sherlockot megszemélyesítő Benedict Cumberbatcht a magyar nézők leginkább a Vágy és vezeklés meg A másik Boleyn lány című filmből ismerhetik. Cumberbatcht Nagy-Britanniában korosztályának egyik legtehetségesebb színészeként tartják számon. Alakította már például a nagy tudóst, Stephen Hawkingot a Hawking című tévéfilmben, játszott a BBC 2010-es Van Gogh című dokumentumfilmjében, különleges orgánuma miatt narrátorként is szívesen foglalkoztatják. Kétségtelen azonban, hogy az igazi sikert a Sherlock hozta meg neki.

A teljes írás a NOL-on.

2011. október 25., kedd

A trombitától a 42 húrig

Hogy bátyja, Mike példáját kövesse, először trombitálni kezdett, de nagyon utálta, amikor a testvéréhez hasonlították játékát. „Mérgében” a húrok közé csapott, és tizenkét évesen gitárra cserélte fúvós hangszerét. Mindenki szerencséjére. Ezzel a döntéssel lett ugyanis a világ talán legjobb élő dzsesszgitárosa az október 28-án ismét Budapesten fellépő Pat Metheny (képünkön) személyében.

Amíg egy átlag zenész kamaszkorában még az iskolai hangszereket koptatja, addig a Missouri államból, Kansas City egyik elővárosából származó Pat Metheny tizennyolc évesen, minden idők legfiatalabb zenetanáraként oktatott először egy floridai egyetemen. Egy évvel később pedig már – még mindig szemtelenül fiatalon – a világhírű bostoni zenei főiskola, a Berklee College of Music tanára lett. Húszévesen csatlakozott fő mentora, Gary Burton vibrafonos zenekarához, a vele való együttműködés pedig meghozta számára a sikert. Már nemzetközi szinten elismert dzsesszgitárosként tartották számon. Nincs is mit csodálkozni ezen, a Burtonnel töltött három év alatt nemcsak saját hangjára talált rá, de kifejlődött zenei egyedisége is. Metheny fontosnak tartotta, hogy játéka megőrizze a harmóniát és a ritmust, de azt is, hogy az ehhez igazodó improvizációk a klasszikus dzsessz, a szving és a blues elemeiből építkezzenek.

Hiba lenne azonban csak afféle könnyű szárnypróbálgatásként emlegetni ezt az időszakot. Az 1975-ben megjelent első albumával, a Bright Size Life-fal ugyanis újraértelmezte a tradicionális dzsesszgitárhangzást. Az állandó megújulásra való törekvés sosem csitult benne, vélhetően ezért vett részt többfajta gitár „kifejlesztésében” . Szerepet vállalt a többi között a szoprán akusztikus gitár, a legendás 42 húros Pikasso és az Ibanez PM–100-as dzsesszgitár megalkotásában is.

Pályafutása során a szénaboglyaszerű hajviseletéről, valamint csíkos pólóiról is jól ismert Metheny több mint ötven albumot készített, és évente átlagban 180 koncertet adott. Eddig tizennyolc Grammy-díjjal halmozták el, ami szintén tiszteletet parancsoló eredmény. Jelenleg Bill Stewart dobossal és Larry Grenadier basszusgitárossal járja Európát, a turné keretében a trió a Budapest Kongresszusi Központban lép fel. Mivel minden koncertre más műsorral készülnek, Metheny és társai csak arra vállalnak garanciát, hogy régi és új dalok egyaránt felcsendülnek. Valószínűleg szemezgetnek majd a nyáron megjelent What’s It All About című stúdióalbumból is.

A teljes cikkért KATT IDE.

2011. február 7., hétfő

Úrilányok Erdélyben

Ugron Zsolna első regénye valóságos utazás báltermeken és mosókonyhákon, palotákon és romokon, szövevényes rokoni kapcsolatokon és egy sodró szerelmen át a pesti nyüzsgésből a Kárpátok lábához majdnem az Üveghegyen túlra.

Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt. Útkeresése közben rátalál örökségére és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból.

Olvasóblog

2011. február 6., vasárnap

Kutyabarát kalauz

Aki uszkárt tart, és aki mopszot, aki huskyt, és aki vizslát, ezzel a könyvvel kiváló kalauzt kap minden témához a kutya fogadásának előkészületeitől egészen a látványos idomítási trükkökig, egyszóval ahhoz, hogy kedvence életvidám, egészséges és jól nevelt legyen.

A kutyabarát kalauzzal öröm lesz a kutya gondozása megrögzött kutyarajongóknak és első kölyökkutyájukkal ismerkedő kezdőknek egyaránt. Tömör szakmai tanácsaival, tényeivel, több mint kétszáz színes fényképével A kutyatartás kézikönyve elmond mindent, amit egy gazdának a kutya kiválasztásáról, érzéseiről és ellátásáról tudnia kell.

A könyv fejezetei:
A kutyák viselkedése 
A kutya kiválasztása
A kutya gondozásának alapjai
Tanítás, mozgás, játék
Az egészséges kutya

Sophie Collins angol szakíró és szerkesztő, szakterülete a kutyák viselkedése. Számos könyv közül magyarul eddig már megjelent műve: Kutyabeszéd - Négylábú barátaink titokzatos nyelve.

Olvasóblog

Parlamenti ülés közben nézett pornót

Netről rendelhető lányok képeit nézegette egy olasz politikus a parlamenti ülés közben - mikor lebukott, arra hivatkozott, hogy az iPad kezelését most tanulja, és véletlenül jutott az oldalra.

Egy escort oldal kínálatát nézegette iPadjén az olasz parlamenti képviselő, Simeone Di Cagno Abbrescia - a parlamenti ülés során. Mikor lebukott, nem próbálta letagadni, hogy a később, egy újság által Dolly és Daisy-ként beazonosított román állampolgárságú hölgyek képeit nézegette.

A pornóképek nézegetését azzal indokolta, hogy unatkozott, ezért kezdte használni az iPadet, ám még csak most tanulja kezelését, és csupán a kíváncsiságtól vezérelve, véletlenül keveredett az escort cég oldalára. „Sosem vettem igénybe ilyen hölgyek szolgáltatásait" - igyekezett megnyugtatni a kedélyeket a 67 éves dél-olaszországi politikus.

Technet

Ahol az írók laknak

A svájci hotelekben régi hagyománya van az írók elszállásolásának, akik aztán gyakran irodalmi szövegeik tárgyává és "szereplőjévé" tették a szállodát. A Swiss Deluxe Hotels Egyesület (SDH) ezt a tradíciót szeretné feleleveníteni és újraértelmezni Writers in Residence elnevezésű programjával.

Olvasóblog